Gond és hitvallás 1956
Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2006. október 30.

Kiállításunk 1956 irodalmát, zenei hasonlattal élve, kórusműként határozza meg. A kórusmű közösséget feltételez, amelyben egyenrangúak a szólamok és az énekelők. Egyedül a műnek vannak alárendelve, amelyet a történelem, a szenvedés, a lehetőség, a remény, a felelősség és a lelkiismeret vezényel.

Nehéz meghatározni, hogy mikor, melyik szólammal kezdődik e közös mű, mikor melyik erősödik vagy halkul, énekel tovább vagy csöndesedik el mindörökre. Még az is tisztázásra vár, hogy ez az alkotás-együttes miképp és hogyan torkollik abba a folyamba, amelyet magyar irodalomnak nevezünk. A tisztázáshoz vezető úton szeretne kiállításunk egy állomás lenni, amelyen néhány szempontot, lehetőséget kívánunk felvetni.

A cím, Gond és hitvallás, a Magyar Írók Szövetségének az 1956. december 28-án egyhangúlag elfogadott nyilatkozatának a címe, amelyet Tamási Áron fogalmazott. A szöveg a forradalom egyik emblematikus nyilatkozata, amelyben az írók a szorongatott helyzetben közösséget vállalnak a munkásokkal, a parasztokkal és az ifjúsággal „a nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése” céljából, vagyis összefoglalja, meghatározza az író szerepét a társadalomban, a nemzeti közösségben. A nyilatkozat, felhívás, állásfoglalás egyúttal 56 egyik jellegzetes irodalmi műfajának is tekinthető.

Kiállításunk – a zenei hasonlatnál maradva – 13 szólamban kívánja bemutatni 56 irodalmát. A szám utalás a forradalom 13 napjára. A kronológia, illetve a dokumentumok az 1953 és 1959 közötti időszakot ölelik fel, a megjelenő irodalmi szövegek nagy része 1956 - 57-ben született.

Az első szólam maga az időrend, amely az egyik lehetséges kezdetet az 1848-as forradalomban keresi. A kronológiából kiágazó, az egyik falon végigfutó korabeli újságok szinte mindegyike utal erre az előzményre, mind irodalmilag, a reformkor és a 48-as forradalom verseit idézve, mind szimbolikában, a fel-felbukkanó Kossuth címerrel. Egy-egy újságpéldánnyal utalunk az irodalmi előzményekre, felvillantva az irodalmi vitákat, fontosabb cikkeket, egy-egy verset. A forradalom napjait az Obersovszky Gyula szerkesztette Igazság c. lappal követjük, és a november 2-án és 3-án megjelenő Új Magyarország c. újsággal, mely a Petőfi Pártot alapító írók orgánuma. Az újságsort „kéziratkórus” szakítja meg Ferenczy Béni 56-ban készített Petőfi plakettjét szintén egyfajta kéziratnak minősítve. Déry, Illyés, Kassák, Márai, Németh László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Vas István hangját „látjuk” itt a fiatalabbakéval, ismeretlenebbekkel keveredve, jelezvén, hogy a hangok, bár nem egyforma minőségűek, egyenragúak.

Az újságsort az Irodalmi Újság november 2-iki száma zárja, amelyet a forradalom irodalmi csúcspontjának tekinthetünk.

A második hang a Rákosi diktatúra börtöneibe vetett költőké. Faludy Györgyé és a méltatlanul keveset emlegetett váci börtön lakóié, a Füveskert sorozat szerzőié. Béri Géza, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor, Tóth Bálint nevével nemigen találkozunk a tankönyvek lapjain. Sorsukat, költészetüket meghatározták a börtönévek, nem voltak részesei a kádári kulturális konszolidációnak, hallani róluk csak 1990 óta lehet.

A harmadik szólam az előzmények egyik szellemi műhelyét, a Petőfi Kört idézi, Lakatos Istvánt, Tardos Tibort, Déry Tibort. Bár irodalmi művek e műhelyben nem születtek, mégis a ráébredésben, az igazság kimondásában,az együttgondolkodásban, a félelem oldásában nagy szerep jutott a Körben rendezett vitáknak.

A kor legfontosabb közvetítő és befolyásoló eszköze a rádió volt. Jónéhány mű először a rádión keresztül hangzott el a forradalom napjaiban s csak később jelent meg a nyomtatott sajtóban: Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verse, amely a legnépszerűbb és legismertebb verse lett a forradalomnak, vagy Zelk Zoltán Feltámadás c. írása. Az éteren, a Szabad Európa Rádión és a BBC-n keresztül szállt hozzánk Márai Sándor, Szabó Zoltán, Cs.Szabó László aggodalommal, biztatással, megrendüléssel teli hangja.

Az Magyar Írók Szövetségének a szerepe a következő szólam, amelyben a lelkiismereti válság és a felelősség hangjai szólnak. A nyilatkozatok, állásfoglalások sora, amelyet itt, illetve a kéziratok és újságok között lelhet fel a látogató, követhetővé teszi az utat, amelyet az írástudókat tömörítő szervezet bejárt. Az irodalom a totalitárius hatalom eszközéből közüggyé válik mind az író, mind az olvasó számára, ezt jól példázzák Benjámin László versei. Az Írószövetség hetilapja az Irodalmi Újság, folyóirata a Csillag és az Új Hang, kiadója 1955-től 1957-ig a Magvető.

A Petőfi Párt alapítói között sokan voltak írók, ők szinte mindannyian megszólaltak az Új Magyarország c. lap hasábjain. Németh László, Tamási Áron, Féja Géza akkor a parasztságban látta azt a társadalmi erőt, amelyre a szociálisan igazságos és demokratikus új Magyarországot építeni lehet.

Külön szólam a krónikásoké, a tanúságtévőké. Meglepően sok napló került elő a forradalom napjaiból, az idézetteken - Veres Péter, Zimándi Pius, Rónay György, Váci Mihály, Bohuniczky Szefi, Kós Károly, Kónya Lajos, – kívül naplót írt a kiállítás más részén idézett Kassák Lajos, Lakatos István.Láthatjuk Cseres Tibor naplójának néhány oldalát, Tamási Áron és Komjáthy István feljegyzéseit pedig a kéziratok között találja a látogató. Néhány hónappal később napról–napra, mintegy naplószerűen írta meg friss emlékeit Kiss Károly. Simonffy András /Ajdepimasz/ Bergengóciája is napról-napra követi a történéseket kedves iróniával, kis rajzokkal illusztrálva. Tatay Éva naplója is a szemtanú hitelességével szól. De idetartozhat a kéziratok közül Jobbágy Károly verses krónikája is.

Kiállításunkon megemlékezünk az ismeretlenekről is, korabeli versek, szövegek, dalok szerzőiről, akiket nem ismerünk, vagy a nevük ismeretlen. Ez a szólam 56 folklórjának is tekinthető.

A magyar forradalomnak kivételesen nagy visszhangja volt a világirodalomban. Kortárs írók és költők tucatjai fejezték ki együttérzésüket – Dél-Amerikától és Ázsiától a testvéri Lengyelországig - a zsarnokság ellen felkelt magyar nemzettel.

Gérecz Attila a börtönből szabadulva vett részt a szabadságharcban, egy szovjet tank végzett vele. Földváry-Boér Elemér, volt recski rab október 24-én esett el a Szikra Nyomda ostrománál. Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka, a kádári megtorlás áldozata lett, nem kért kegyelmet. Az életüket áldozó fiatal tehetségek emléke előtt tisztelgünk hangjuk megszólaltatásával.

A következő szólam az írópereké. Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula, Tardos Tibor az ún. nagy íróper, Varga Domokos, Tóbiás Áron, Molnár Zoltán, Fekete Gyula a kis íróper elítéltjei. Először halálra, majd életfogytiglanra ítélték Obersovszky Gyulát és Gáli Józsefet. A kádári börtönök lakója volt Buda Ferenc, Lakatos István, Karátson Gábor, Kiss Károly, Bihari Sándor is. Hat év börtön és kényszermunka jutott Páskándi Géza erdélyi írónak.

A megtorlás elől sokan bujdosásra kényszerültek, övéké az utolsó előtti szólam. Ők idegen földön írtak tovább, vagy ott lettek magyar íróvá. Az Irodalmi Újság kiadása Londonban, majd Párizsban folytatódott, megalakult a Magyar Írók Szövetsége Külföldön. Új Látóhatár, Nemzetőr – egy-egy hang a sokból, amely 56 örökségéből született.

Az új-régi hatalom gyors ideológiai reagálását a forradalom leverése után frissen indított Élet és Irodalom 1958. július 4-iki számában követhetjük a népi írók elleni állásfoglalással. Az asztallal szemben Czigány Zoltán filmetüdje látható Lajtha László zenéjével, itt villan fel az írók arca, és az asztalnál lehet meghallgatni a korabeli és visszaemlékező hanganyagot is, olvasni a dokumentumokat és tájékozódni a kronológiából. Két, piros és zöld zászlómezőre az 56 után megjelent könyvek közül 56 címlapot válogattunk.

Kiállításunk a teljesség igénye és lehetősége nélkül készült, hiszen mindegyik szólam egy-egy kiállítás témája lehetne. A szólam-stációk nagy oldalait korabeli műalkotásokkal - Szalay Lajos, Kondor Béla, Veress Pál, Pleidell János, Bényi Árpád, Muray Róbert, Tamássi Zoltán, Franciszek Starowiejski - műveivel, illetve történelmi zászlók részleteivel illusztráltuk, a belső oldalak a Jobbágy Károly hagyatékából előkerült, a költő által készített fényképek felhasználásával készültek.


A kiállítást rendezte: Benkő Andrea és Maróti István

Látványterv és grafikai munka: Ágoston István

Film: Czigány Zoltán

Szakértők: N.Pál József, Simándi Irén, Sümegi György

Nyomdai munka: Graphix Line Stúdió, ETO-Print Kft.


A kiállítás megrendézését segítették:

  • BBC Világszolgálat Magyar Adása Zrt.
  • Budapest Főváros Levéltára
  • Hadtörténeti Intézet és Múzeum
  • Katolikus Rádió
  • Lakitelek Alapítvány
  • Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
  • Magyar Országos Levéltár
  • Magyar Rádió
  • Magyar Távirati Iroda
  • Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára
  • Országos Műszaki Múzeum
  • Országos Széchényi Könyvtár Történelmi Interjúk Tára és Kézirattára
  • és magánszemélyek: Ágh István, Bartis Ferenc, Bihari Sándor, Cseres Judit, Fekete Gyula, Fodor Andrásné, Gulyás Klára, Jobbágy Károlyné és Ilona, Karátson Gábor, Kárpáti Kamil, Komjáthy Mária, Kristó Nagy István, Ladányi András, Lukácsy András, Méray Tibor, Murányi Gábor, Németh Ágnes, Páskándi Anikó, Petz Miklósné, Radnóti Zsuzsa, Sándor Iván, Sándor Kata, Skultéty Csaba, Tatay Éva, Tóbiás Áron, Tollas Tiborné, Varga Domokosné, Zászkaliczky Péter,Zelk Zoltánné

Támogató: Miniszterelnöki Hivatal